A katolikus hit szelleme és lényege leginkább az imádságokban és a liturgiában nyilvánul meg. A II. Vatikáni Zsinat óta bekövetkezett nagy ideológiai fordulatnak tehát egy új imarendet és egy megváltozott liturgiát is létre kellett hoznia.
Az új rítus
Az egyik legvitatottabb kérdés ma az Egyházban az új miserítus, azaz a Novus Ordo Missae léte. Ezt a Novus Ordo Missae-t, vagy új misét, VI. Pál pápa vezette be 1969-ben.
A változások mögötti elképzelés
A liturgia felelőse, Annibale Bugnini érsek, aki megalkotta az új rítust, világossá tette, hogy a fő cél egy teljesen új rítus megtervezése és érvénybe léptetése volt, mely megfelel a II Vatikáni Zsinat ökumenikus szellemének:
Meg kell tisztítanunk a katolikus imákat és a katolikus liturgiában mindent, aminek árnyéka is hátráltathatja a mi elválasztott protestáns testvéreinket.
Hogy ezt az ökumenikus célt elérjék, hat protestáns lelkész segítségét kérték.
Az ember a középpontban
Az új rítusban az emberre került a hangsúly, nem Istenre. A pap és a hívek összegyűlnek egy lakomára, amelyet Krisztus szerető jelenlétében megosztanak egymással. Ez az emberközpontú vággyal ihletett liturgia észrevehető változásokat tett: a köznyelv használata, az „arccal a nép felé” misézés bevezetése, a pap és a világiak szerepe közötti egyenlőség. Az Oltáriszentséget is eltávolították a templom látható központjából és gyakran egy látókörön kívül eső oltárra helyezték.
Sok visszaélés történt, mint a világi lelkipásztori kisegítők, valamint lány ministránsok alkalmazása, vagy a kézbe áldoztatás. Még a II. Vatikáni Zsinat utasítását is, hogy a Gregoriánnak meg kell adni az első helyet, figyelmen kívül hagyták.
Ezen változások következményei: a szerzetesi hivatások számának gyors csökkenése és a szentmise heti látogatottságának nagy visszaesése. A szentségi gyónás, amely fontos felkészülés az Oltáriszentség vételéhez, háttérbe szorult.
Isten a középpontban
A hagyományos szentmise éppen ellenkezőleg, az Isten tiszteletére és a szentmise igazi áldozati jellegére összpontosít. A Katolikus Egyház azt tanítja, hogy Jézus Krisztus a szentmisében a pap által felajánlja az Ő Testét és Vérét az Atyának engesztelésül az emberiség összes bűneiért. A szentáldozás ennek az áldozatnak következménye és lehetővé teszi az embernek, hogy megkapja ennek az áldozatnak a gyümölcsét.
A latinnak, mint szent nyelvnek használata az istentiszteletben, a tisztelet és imádás sok látható jele, a felszentelt pap egyedülálló szerepe, aki Krisztus személyében az oltárnál cselekszik, a térdelve és nyelvre történő szentáldozás, valamint az ősi szent énekek mind azt jelzik, hogy a szentmise Istenhez vezet minket.
A hagyományokhoz való visszatérés a hivatások számának növekedéséhez vezet
A szentségek és a liturgia hagyományos formájához való visszatérés a hivatások számának jelentős növekedéséhez, a vasárnapi és a hétköznapi misék rendszeres és következetes látogatásához, a bűnbánat szentségének nagyobb tiszteletéhez, valamint a liturgia szentségének és áldozati jellegének általános tudatosításához vezet.
A hagyományos szentmise és tanítás az az eszköz, amelyek valóban mindent helyreállítanak Krisztusban.